Az élményekkel járó benyomások lassanként eltűnnek emlékezetünkből, de nem tűnnek el gyümölcseik.”
(Rudolf Steiner)

A ritka percek selyemszalagját most együtt bontsuk fel!”
(Zorán: Az Ünnep)

Ritka percek

Ahogy a családban, úgy a szervezetnél is vannak ritka percek. Vannak ünnepek. Ünnepek, melyeken lehet kötelezően túlesni, és lehet őket emlékezetessé tenni. Olyanná, amiről az emberek hetekig, hónapokig beszélnek. Olyanná, ami a sokszor csak illendőségből való megjelenést egy közös, maradandó élménnyé varázsolja. Olyanná, amelyek láthatatlan kötelékeket teremtenek.
A ritka percek gyümölcsei sokáig talán teljesen láthatatlanok. Végül viszont senki sem tudja már megmondani, miért is olyan összetartó a család, amiben élnek, miért is számíthatnak mindig mindenben egymásra, miért működnek egészségesen kapcsolataik, miért sikeresek a gyerek a tanulásban, a szülők a munkában, karrierjükben.

A Ring Cégcsoport rendezvényeivel a szervezetek életében teremt ritka perceket.
 

Eszköztárunk

Megtervezett, pontos folyamatleírások

Valljuk, hogy pontos, átlátható folyamatleírások nélkül elképzelhetetlen bármilyen szervezői munka. Így aki a Ring Cégcsoportot bízza meg rendezvényei szervezésével, biztos lehet abban, hogy mind szervezőink, mind alvállalkozóink, mind ügyfeleink a folyamat minden fázisában pontosan ismerik a rendezvénnyel kapcsolatos teendőiket.

Rendezvények testreszabása az ügyfél igényeinek megfelelően

Elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy ügyfeleink rendezvényeinket teljes mértékben sajátjukénak érezzék. Kreatív csapatunkat motiválja az egyedi és eredeti koncepciók kidolgozása. Ügyfeleinkkel szoros együttműködésben feltérképezzük, hogy az adott szervezetnek, adott alkalomra milyen típusú rendezvény a legideálisabb.  

Tematikus, élményközpontú rendezvények

Élménykkel dolgozunk! Tapasztalataink azt mutatják, hogy egy rendezvény akkor lesz emlékezetes a szervezet számára, ha a résztvevők azt személyes élményként élik meg. A rendezvény apropója és az adott szervezeti egység sajátos helyzete mindig egyedi témalehetőséget kínál számunkra.

Saját képzésű, profi szakemberek – az iparág legjobb szakoktatói

Maradandó értéket alkotunk az iparágban és hozzájárulunk annak minőségi fejlesztéséhez azáltal, hogy szakembereinket saját magunk képezzük ki a szakma fortélyaira. Rendezvényszervező csapatunk tagjai tapasztalataikat, tudásukat egymással folyamatosan megosztják, biztosítva ezáltal, hogy ügyfeleink mindig a legfrissebb tudással felvértezett szakértőinkkel találkozzanak.

Tapasztalt alvállalkozók – szigorú követelmények

Minden tekintetben ragaszkodunk a legmagasabb minőséghez. Ezért olyan széleskörű alvállalkozói kapcsolatrendszert építettünk ki, akiknek a legszigorúbb feltételeknek kell megfelelniük mielőtt szerződést kötünk velük.

Értékeink

Ügyfeleink igényeinek teljes körű kielégítése

Ügyfeleink igényeivel kapcsolatban nem vagyunk hajlandóak kompromisszumot kötni! Eltökélt szándékunk, hogy minden esetben addig dolgozzunk egy rendezvény koncepcióján, amíg, az ügyfeleink igényeinek, elképzeléseinek teljes mértékben megfelel. 

Maradandót alkotunk

Emlékezetessé tesszük a rendezvényt! Tapasztalatunk, hogy egy összeszokott, valódi csapat hatékonyabb teljesítményt képes a vállalat számára nyújtani, amely növeli a partnerek elégedettségét, a vállalat imidzsét, végső soron pedig profitját. Ezért rendezvényeinket olyanná tesszük, hogy azok maradandóak legyenek a szervezet életében.

Profizmus

Hajthatatlanul perfekcionisták vagyunk. A legapróbb részleteknek is kitüntetett figyelmet szentelünk, hogy biztosítsuk a rendezvény gördülékeny és hibák nélküli megvalósítását, az abban résztvevőknek az elérhető legteljesebb élmény átélését.

Gyorsaság és mindenkori rendelkezésre állás ügyfeleink számára

Gyorsan és hatékonyan dolgozunk. Mind ügyfeleink, mind szakembereink ideje túl drága a felületes és pazarló munkavégzéshez. Ügyfeleinknek mindenkor rendelkezésére állunk, hogy a felmerülő kérdés megoldását azon nyomban megkezdhessük.

Utánkövetés

Egyik legfontosabb sikertényezőnk ügyfeleink visszajelzése a rendezvényt követően. Ezen keresztül tudjuk lemérni, hogy valóban úgy sikerült-e átadni az élményt, ahogyan azt szándékoztunk. Legfontosabb tapasztalatainkat az utánkövetés során szerezzük, és fontos bemeneti információként szolgál ügyfeleink következő rendezvényénél.

Helyszín

Egyedi, élményközpontú rendezvényeinkhez minden esetben az ideális helyszínt választjuk ki. Ezért számos rendezvényhelyszínnel állunk kapcsolatban, amelyek között megtalálható a 10-15 főt befogadó családias hangulatú terem, a néhány száz fős konferenciaterem, vagy akár a több ezer főt vendégül látni képes rendezvénycsarnok. Több napos rendezvény esetén számos, a város zajától eső lévő konferenciaszállóban tudjuk ügyfeleink számára emlékezetessé tenni rendezvényeiket.

Saját képzésű, profi szakemberek – az iparág legjobb szakoktatói

 

Az ország legjobb szakoktatói a legkorszerűbb, magas színvonalon felszerelt tanműhelyeinkben állítják elő szolgáltatásaink meghatározó részét, illetve képzik ki szakembereinket a következő területeken:

2011-ben építtetett, legkorszerűbb technikával felszerelt tankonyhánkban és cukrászműhelyünkben képezzük szakácsainkat, cukrászainkat és pincéreinket.

Irodai-, sport- és gyógymasszázsra is alkalmas eszközökkel felszerelt stúdiónkban képezzük masszőreinket.

Változatosan kialakított mobilóvodánkban képezzük gyermekgondozóinkat.

Színvonalasan felszerelt műhelyeinkban képezzük a kreatív szakembereket: festőket, grafikusokat, ötvösöket, fényképészeket.

Folyamatunk

  1. Igények feltérképezése személyesen az ügyfélnél – RING
  2. Ajánlatadás ügyfél részére – RING
  3. Ajánlat elfogadása – ÜGYFÉL
  4. Szerződéskötés – ÜGYFÉL + RING
  5. Rendezvény előkészítése – RING
  6. Rendezvény megvalósítása – RING
  7. Rendezvény utánkövetése – RING

Rendezvénytípusaink

Vállaljuk az alábbi rendezvények megszervezését!

Kiegészítő szolgáltatásaink

Terembérlés

Az ország egész területén segítséget nyújtunk különböző rendezvénytermek bérlésében; legyen az bálterem színpaddal vagy kísértetház több szobával.

Élő zenés programok

A színvonalas rendezvények elengedhetetlen kelléke az élő zene. Éppen ezért a Ring Cégcsoport zenei stílusonként gyűjtötte össze a zenekarok legjobbjait. Néhány példa: Group’n’Swing, Jamie Winchester, Pannonia Allstars Ska Orchestra, Gigmaker, Blue Jam Band, Party Sound Ltd., Zsola és a Vad Orchideák, stb.

Stand- up fellépések

Kitűnő kiegészítője egy rendezvénynek, ha stand-up fellépők humorbonbonokkal fűszerezik meg az estét. Művészeink: Hadházi László, Beliczai Balázs, Kiss Ádám, Badár Sándor, Aranyosi Péter, Szöllőssy-Csák Gergely, stb.

Kommunikációs stratégia készítése

Egy rendezvény elengedhetetlen része a résztvevő munkatársak megfelelő tájékoztatása. Ahhoz, hogy mindenki értesüljön a rendezvényről, a kommunikációs csatornák összehangolt működésére van szükség. Ennek a stratégiának a kidolgozásában segít a Ring Cégcsoport.

Tolmácsolás

32 nyelven konszekutív-, szikron-, fülbesúgásos- vagy kísérő tolmácsolást is igénybe vehetnek ügyfeleink.

Fordítás

32 nyelven, szakmai anyagok, meghívók, leírások fordítását is vállaljuk.

Nyomdai szolgáltatások

Vállaljuk a rendezvényekhez szükséges meghívók, névjegyek, leírások, tájékoztatók, molinók, egyéb reklámhordozók professzionális grafikai tervezését és nyomtatását.

Jelmezek biztosítása

Amennyiben a rendezvény tematikájához kapcsolódik, biztosítunk jelmezt is a résztvevőknek bármely korból vagy stílusból.

Hangosítás

Igény szerint vállaljuk rendezvények, zenés estek, konferenciák hangosítását, melyhez biztosítjuk a megfelelő technikát és szakembereket.

Kérdéseivel/kéréseivel/észrevételeivel kapcsolatban forduljon Németh Eszter szolgáltatási vezetőhöz a 06 20 361 5500 telefonszámon vagy a rendezveny@ringcsoport.hu email-címen.

ajánlatkérés